Az Arktisz „lovai”

Kép 1: Fogat a Spitzbergákról

Az Északi sarkkör „feletti”, fagyos területeken nem fejlődhet ki a hátas (és igavonó) jószágok eltartásához kellő minimális mennyiségű vegetáció sem. A hónapokig tartó sarki éjszaka hóval takart jéghideg sötétjét a lovak érthető módon nem képesek elviselni. A XIX. század utolsó évtizedeitől induló sarkkör expedíciók szervezői így át kellett, hogy nyergeljenek az „Arktisz lovaira”, a szánhúzó kutyákra. Az inuit (eszkimó) és indián népek vezették be a nyugati felfedezőket- és olvasóikat egyaránt - a kutyafogatok és málhás kutyák fogcsikorgatóan egzotikus világába.

1872 Karácsonya a jégvilágban

Az 1872 júniusában (140 éve) induló Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció volt az egyik legjobban felszerelt (3 évi élelmiszertartalékkal bíró), korai kísérlet a Pólus vidékének feltárása. A szervezők a világon az elsők között gondoltak arra, hogy „eszkimóként gondolkodva” kutyákra alapozzák a szárazföldi szállítást. (Az ünnepelt angol sarkkutató Robert F. Scott és társai halálának egyik oka még 1912. márciusában is az volt, hogy hidegtűrő szibériai pónijaik mozgásképtelenné váltak, megfagytak.) Hat „osztrák-magyar” újfunlandit hajóztak be Bréma kikötőjében, akikhez Tromsö-ben csatlakozott még 2 sokat látott eszkimó kutya is. Az expedíció 220 tonnás, megerősített kutatóhajója a Tegetthoff az év augusztusában jégbefagyott, így 1872 novemberétől a sarki éjszaka fogjaivá váltak, valahol a Novaja Zemljától északra, a végtelen hómezőn. A szánhúzó kutyák jelenléte életmentőnek bizonyult: A jég szorításában az első perctől fennállt a Tegetthoff összeroppanásának veszélye, így megkezdődött a felszerelések jégre- és jégen szállításának fáradságos, többször megismételt munkája. 1 kutya 23-27 kg terhet cipelt, 8 egyed így 1 óra alatt kb. 200 kg rakományt mozgatott meg.

Kép 2: Munka a jégtorlaszon

Kép3 : Az Arktisz lovai

Kép 4: Osztrák-magyar kutya 1872.

Dr. Kepes Gyula (1847-1924) az expedíció orvosa nagy hozzáértéssel válogatta össze a 3 évre szóló élelmiszereket (a tokaji borok és a vecsési káposzta fontos részét képezték a speciális északi diétának), a friss húst pedig a jegesmedvék szolgáltatták… A kutyák segédkeztek a tábor védelmében (észlelték a közeledő medvéket, minden alkalommal időben riadóztattak) és élen jártak a vadászatok során is. Az expedíció tagjai 2 tél alatt több mint 60 jegesmedvét ettek meg!

Kép 5: Medvevadász kutyák

Kép 6: A medve vadászat segítői

Kép 7: Bocsok és kutyák

Az osztrák-magyar expedíció fiatal legénysége nem esett kétségbe az ismeretlen arktiszi jégvilágban: 1872 Karácsonyát méltó módon ünnepelték meg – szánhúzóik társaságában. (Julius von Payer, az expedíció vezetője, az 1873. évi Karácsony bemutatására külön fejezetet szánt Die Österreich Ungarische Nordpol-Expedition c. művében!)

Az Arktisz „lovainak” felfedezői

A sarkvidéki kutatások két legismertebb, legnépszerűbb alakja Fridjof Nansen (1861-1930) és Roald Amundsen (1872-1928) volt. A két norvég felfedező igazi korabeli sztárként, a mindennapi közbeszéd részévé tette az Arktiszról érkező híreket. A sarkvidékek feltárásáért folyó verseny a bulvár lapok egyik kedvenc témájává vált – s ezzel együtt a szánhúzó kutyák is egyre ismertebbé váltak. Fridjof Nansen 1898. évi budapesti előadásait is megkülönböztetett figyelem kísérte, sőt a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává is megválasztották. Nansen Éjben és jégben c. művében már számos fekete-fehér fotót közölt, ahol a prémes négylábúak elmaradhatatlan szereplőkké léptek elő.

Kép 8: Fridjof Nansen szánhúzói

Kép 9: A Fram kutyái

A legalább 4.000 éve munkára tenyésztett kutyák életükben először törzskönyvet nyertek. Szibéria, Grönland vagy az Arktikus Amerika mindent elviselő szánhúzói husky-vá, malamud-dá, vagy szamojéd-dé „léptek elő”.

Szánhúzó kutyának lenni

„Csak ne züllesszék őket házi-kedvenccé” mondják sokszor a hozzáértő kutyatartók. Egy aktív szánhúzót a bevetés előtt mustrálva azonnal meggyőződhetünk a kijelentés igazáról: A hámok és egyéb felszerelések látványától a kutyákon visszatarthatatlan izgalom lesz úrrá. Robbanó energiáik a megannyi generáción át zajló kiválasztódásból erednek. Ha hátukra kerül a teher, vagy szügyükre a hám, azonnal rohannának. Sajnálni azért kell őket, ha nem dolgozhatnak. Féltésük akkor indokolt, ha nem küszködhetnek a mély hóban, farkasordító hidegben. Létükre a legnagyobb veszélyt a kényelemhez szokott nyugati gazdik jelentik.

Kép 10: Indián szán rajza az 1830-as évekből 

Kép 11: Szánhúzók munkában  

Az alaszkai Anchorage Museum szakértői szerint a kutyák sok esetben 100-110 km távolságot is lefutottak naponta (!), a megszokott 20 km/óra átlag iram mellett és ezt a teljesítményt akár egy héten át is képesek voltak / képesek megtartani. Az eszkimók kutyái kizárólag fókahúson éltek, de az indián kutyák is beérték bármiféle hússal. Az inuit (eszkimó) „hátas-kutyákra” 30 kg málhát raktak, s a rakományt csak a pihenők alatt vették le a vállaikról – rövid időre. A kutyák mérete és teherbíró képessége északról – dél felé haladva csökkent. Amerika őslakói nem ismerték a lovat, így a spanyolok elszabadult hátasait több nyelven is csak  „kilenckutyának” vagy „hétkutyának” titulálták, méretük és teherhordó képességük miatt.

Kép 12: Alaskan sled dogs

Kép 13: Felhámozva

Kép 14: Nyári gyakorlat

„Számos tiszta fajtát különböztet meg mára a szakirodalom, mint pl. a szibériai husky, alaszkai malamud, mackenzie husky, grönlandi kutya vagy a szamojéd kutya… de igazából két dolog fontos, az állatok kitartása és sebessége a zord körülmények között” mondja az Anchorage Museum szakértője. Ezt a véleményt igazolja az alaszkai gyakorlat is, ahol szívesen alkalmazzák a keverék alaszkai husky-kat, akik között szinte nem találni két hasonló egyedet sem. „Nem mindegy mi az apjuk? Csak soha ne adják fel.” hallani sokszor a lényegre törő summázásokkor.

Kép 15: Szánhúzók munkában

Kép 16: Spitzbergák fogathajtás 

  

* * *

Szöveg: Gőgös Norbert

Képek: 

1./ Fekete-fehér rajzok: Julius von Payer: Die Österreich Ungarische Nordpol-Expedition, Alfred Hölder, Wien - 1875 

2./ Fekete-fehér fotók: Fridjof Nansen: Éjben és jégben, Gondolat, Budapest – 1970

3./ Színes Spitzbergák fotók: Kjersti Ellen Noras, Svalbard

4./ Színes Alaszka fotók: Gőgös Norbert

Forrás:

1./ Julius von Payer: Die Österreich Ungarische Nordpol-Expedition, Alfred Hölder, Wien – 1875

2./ Balázs Dénes: Magyar Utazók Lexikona, Panoráma, Budapest – 1993

3./ Fridjof Nansen: Éjben és jégben, Gondolat, Budapest – 1970

4./ Andreas Umbreit: Spitsbergen, Bradt Travel Guide, 2009