Blogbejegyzések

HAZAI VADÁSZ TV Magazin - Februári adás - ALASZKA

Svalbard / Spitzbergák fehér vándorai

2012. októberében a világsajtó kiemelten kezelt klimatológiai témája az Északi sarkkör (Arctic) jegének soha nem látott nyári zsugorodása és ezzel együtt a jegesmedvék  életterének esetleges megszűnése volt. Egyes prognózisok már az északi jégpáncél teljes eltűnését vetítik előre, 3-4 évtizeden belül és fokozatosan gyorsuló ütemben...  Cikkünk bolygónk legnagyobb szárazföldi ragadozóinak nyomát követi Svalbard-on (Spitzbergák), bemutatva az eurázsiai Barents szub-populáció sajátosságait.

Kép 1: Longyearbyen medvenyomok

Spitzbergák / Svalbard, Európa legnagyobb vadonja

Kép 1: Spitzbergák


Kép 2: Svalbardi tengerpart

Az északi szélesség 74°- 81° között elterülő szigetvilág a Nordkapp (Európa legészakibb, közúton megközelíthető pontja) és az Északi-sark (Földrajzi Északi-sark) „félútján fekszik”, mindkettőtől megközelítőleg 1000 – 1000 km távolságra. A Norvégia fennhatósága alá tartozó szigetvilág területe 62.050 km2 (Svájc méretének a másfélszerese), nemzetközileg használt nevét – Spitzbergen – a Jeges-tengerből kicsúcsosodó hegyeiről kapta. A szigetek norvég neve – Svalbard – a múlt század elején jelent meg a köztudatban, s végérvényesen csak 1925 óta tartozik az anyaországhoz, hiszen azóta tartózkodik állandó norvég kormányzó (a Sysselmannen) a tartományi fővárosban, Longyearbyenben. A szigetek felületének 60%-át fedik gleccserek, s a rendkívül tagolt partvonalakat kristálytiszta vizű fjordok övezik, minden irányból. Longyearbyenbe az Isfjorden fjord vizén (jégpáncélján…) lehet bejutni, s aki elér ide, elmondhatja, hogy járt a fények igazi fővárosában…hiszen az április 20 – augusztus 23. időszakban a napkorong egy pillanatra sem bukik a horizont alá. „Az érem sötét oldala”, az október 26 – tól február 15-ig tartó, fogcsikorgató sarki éj is tartogat egy csodát az ekkor idelátogató kevesek számára: az északi fény (aurora borealis) ekkor tart rendszeres néma vetítést a nyílt égbolt végtelen multiplexén.

Spitzbergák – az Arktisz kapuja

Kép 1: Longyearbyen
Földünk eme, legészakibb, menetrendszerinti járatokkal elérhető pontja, az elmúlt 10 évben az európai közbeszéd részévé vált, sőt felkerült a legegzotikusabb turisztikai célpontok listájára is.  Hogyan lehetséges  - minek köszönhető ez? Rövidke írásunk a válaszokat kutatja, kutya- és motoros szánon utazva… a jegesmedvék birodalmában – Svalbardon.

Az Arktisz „lovai”


Kép 1: Fogat a Spitzbergákról
Az Északi sarkkör „feletti”, fagyos területeken nem fejlődhet ki a hátas (és igavonó) jószágok eltartásához kellő minimális mennyiségű vegetáció sem. A hónapokig tartó sarki éjszaka hóval takart jéghideg sötétjét a lovak érthető módon nem képesek elviselni. A XIX. század utolsó évtizedeitől induló sarkkör expedíciók szervezői így át kellett, hogy nyergeljenek az „Arktisz lovaira”, a szánhúzó kutyákra. Az inuit (eszkimó) és indián népek vezették be a nyugati felfedezőket- és olvasóikat egyaránt - a kutyafogatok és málhás kutyák fogcsikorgatóan egzotikus világába.

Karácson a Póluson - 1872

Tegetthof-Észak világa-Karácsony ünnepe
Kép 1: Karácsony ünnepe
140 éve annak, hogy az 1872-1874. évi Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció 25 főből álló legénysége az ismert világ határain túl, egészen különleges körülmények között töltötte első karácsonyát: Jégbe fagyva, az Arktisz dermesztő éjszakájában – de töretlen hittel és a későbbi felfedezésekre készen. Dr. Kepes Gyula (1847-1924), az expedíció hajóorvosának, a Vasárnapi Újság 1874/1875 évi számaiban közölt cikkei, illetve Julius von Payer (1841-1915) nagyszerű könyvének illusztráció ma is életre keltik „osztrák-magyar atya-fiaink” hősies sarkköri felfedezőútjának ezen pillanatait.